Önbizalom-Önbecsülés

muxo cikktár
ÖNBIZALOM

Véleményünk szerint; testi és lelki egészségünk talán egyik nélkülözhetetlenebb eleme az önbizalom. Tudjuk, hogy senki sem lehet tökéletes, de minden emberben kell, hogy legyen - és van is - valami! Valami szép, valami jó, valami megkapó, amitől Ő olyan egyedi. Mivel minden ember mást és mást tart szépnek és vonzónak, így ugyan abban az emberben mindenki más és más "csodát" fedezhet fel, s egyáltalán nem baj - szerintünk létszükséglet -, ha az illető maga is ezt teszi önmaga személyével. Lényünk (testünk, lelkünk) lehetőségeinek: képességeinek, korlátainak feltárása, megismerése (önismeret), és főleg azok birtokba vétele lehet az első lépcső az önbizalom kiépítésének korán sem könnyű útján. Ne feledjük azonban, hogy a megfelelő önismeret - és megtapasztalás - nélkül kialakult, kialakított és ezért túlzottnak mondható önbizalom mögött nincs valós érték - képesség -, így ez az út csak az előbb vagy utóbb törvényszerűen bekövetkező kudarc(ok) sorozatához vezethet! A megfelelően megszerzett, kialakított önbizalomban egyformán - azonos mértékben - jelennek meg, mind testi, mind lelki lehetőségeink, képességeink. E azonos mérték megtartásáról annál is inkább lényeges beszélnünk, mivel sokan mindössze a testi külsőségek, mások szerint viszont csupán a belső "lény" minőségére, fejlettségére szükséges alapoznunk személyiségünk, s egyben önbizalmunk formálását, kiépítését.

A test külső megjelenési formája, szépsége, esetleges hiányossága, régebben egy olyan velünk született adottság volt, melynek - ha nem is teljes mértékű, de - hallgatólagos elfogadásával éltük le életünket. Újabban a modern orvostudomány a plasztikai sebészet alkalmazásával megpróbálja korrigálni e jellemző - esetleg fogyatékos - jegyeket, egyáltalán nem véve tudomást a karmikus feladatokról, melyben a test külsőségeinek is fontos - adott esetben meghatározó - szerepe lehet. E durva beavatkozás eredményeként előfordulhat, hogy a lélek mintegy elvesztegeti e fizikai létét, nem tudván e fizikai létére vállalt karmikus feladatait maradéktalanul teljesíteni. Ne feledjük, hogy nem véletlenül születtünk pont abba a testbe, így nem is véletlenül viseljük fizikai külsőnkön az adott jegyeket, és az esetleges fogyatékosságokat! Mivel minden átlagtól - kisebb vagy nagyobb mértékben - eltérő fizikai megjelenésnek karmikus oka(i) is lehet(nek), ezért karmikus vállalásainkat is csak ezek birtokában vagyunk képesek teljesíteni! Tehát az a mesterségesen létrehozott önbizalom, mely a plasztikai sebész közreműködése által jött létre, mindössze átmeneti megoldást jelent, ugyanis mindössze e fizikai létünk egy bizonyos szakaszára korlátozódik, s így nem engedi megtanulnunk az igazi önbizalom kialakítását. Ezért igen hamar elérkezik az az idő (életkor), amikor már nincs értelme - esetleg lehetősége sincs -, a további plasztika műtéteknek. Ennek hatására nagyon hamar - hirtelen - beköszönt az önbizalom és a társak nélküli öregkor, mellyel reális önbizalom híján nem igazán tudunk mit kezdeni. Társak nélküli, mivel az eddigi "barátok" - lehet, hogy tudtukon kívül, de - nem a mi, hanem a plasztikai sebész által létrehozott forma barátai voltak, s most ők sem tudnak mit kezdeni egy öreg és ráncos alakkal. Ez már nem az Ő általuk jónak tartott forma! S végül talán arról sem árt egy-két szót ejtenünk, hogy a plasztikai sebész "segítségének" eredményeként - a nem-teljesítés miatt -, vállalt karmikus feladatunk nehézségi foka tovább növekszik, s ennek ledolgozása - teljesítése - is következő életeink feladatává, részévé válik, nem kis mértékben nehezítve azok már amúgy sem könnyű végrehajtását, teljesítését.

Az önbizalom helyes értékrendjének összeállítása során, sokan a belső értékek mindenek feletti elsőbbségét hangoztatják, s nézetük szerint a külső egyáltalán nem fontos. Véleményünk szerint ez a felfogás sem biztosíthatja, eredményezheti a megfelelő - stabil alapokon nyugvó - önbizalom kialakulását, hisz kimondottan a belső én-re helyezi a hangsúlyt, holott e belső én, éppen most "barátkozna" fizikai testével. Nem gondolnánk azt, hogy bárki is szívesen fogadná egy koszos-piszkos, ápolatlan, mindössze formájában emberre emlékeztető valakinek az önzetlen - és valljuk be: tolakodó - "szeretetét". Nem gondolnánk azt, hogy testének ápolása, gondozása, és bizonyos mértékű karbantartásának hiányában bárki is képes lenne társas kapcsolat kialakítására, esetleg karmikus feladatainak elvégzésére, hisz a fentiek hiányában igénye sem lenne, lehetne rá. Természetesen e szavak messze nem azt szeretnék állítani, hogy belső értékeink másodlagosak lennének, mindössze arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az esetlegesen meglévő külső értékeink semmit sem érnének e külsőt megszépítő és támogató belső értékek nélkül, viszont az esetlegesen meglévő belső értékeink sem érvényesülhetnének e belső értékeket támogató és megjelenítő külső nélkül. Egyik sem lehet meg a másik nélkül, mint ahogyan az árnyék sem létezne - jöhetne létre - fény nélkül! Viszont nagyon lényeges, hogy amíg az esetlegesen szerényebb testi adottságokat bőven ellensúlyozhatja a testi ápoltság, és embertársaink felé irányuló szeretetünk által megnyilvánuló kisugárzásunk, addig belső hiányosságaink egyáltalán nem pótolhatók az esetlegesen meglévő testi adottságok előtérbe helyezésével. Véleményünk szerint e belső hiányosságok csak és kizárólagosan tanulással, tapasztalással pótolhatók, hisz végeredményben szellemi gyarapodásunk, és nem utolsósorban a személyes tapasztalatszerzés céljából öltöttünk fizikai testet.

Ha már teljes mértékben sikerült elfogadnunk külső adottságainkat, s teljes mértékben azonosulni is tudtunk e kapott - végeredményben általunk választott - lehetőségekkel, akkor kialakulhat bennünk az ún. lelki békének nevezett állapot; a testi-lelki egyensúly. Ekkor már biztosak lehetünk abban is, hogy önbizalmunk a helyére került! De ebből semmiféleképpen sem vonhatjuk le azt a téves következtetést, mintha ez egyben tökéletességünket is jelentené! Ugyanis mindenkinek joga van hibázni, és amíg képes valaki hibát elkövetni, addig nem is lehet tökéletes. Tapasztalataink szerint kivétel nélkül mindenki követ el hibákat, csak kérdés, hogy ez mennyire szolgálja fejlődését, azaz tanul-e belőle: felismeri-e, kijavítja-e. De végeredményben eredményesen tanulhatunk a mások által elkövetett hibákból is, tehát nem feltétlenül szükséges várni a saját hibára.

Mint említettük a hibák elkövetése természetes folyamat, s ugyanilyen természetes módon számíthatunk a hibát követő kritikára is, hisz ez is egy természetes folyamat. Mivel "azt kapod, amit adsz", így nem árt, ha tudjuk, hogy minden kritika, bírálat negatív töltetű energiából táplálkozik. Így ha adott esetben úgy döntünk - illetve elkerülhetetlenné válik -, hogy kritikát gyakoroljunk, azt építő jelleggel tegyük. Ez körülbelül azt jelenti, hogy: elismerjük ugyan a hiba elkövetésének tényét, de a hangsúlyt az önbizalom építésére, a jól elvégzett részek kiemelésére helyezzük, így a hibát elkövető alkalmassá válhat a hiba kijavítására. A biztatás épít, így arra ösztönözi az elkövetőt, hogy e megelőlegezett bizalomnak mindjobban, és mihamarabb megfeleljen. Továbbá azzal, hogy megelőlegezett bizalmat szolgáltatunk, pozitív energiákat vonzunk magunkhoz, s e pozitív energiatöbblet által mi is épülünk. Ha ellenben a kritika gyakorlása közben dühösek vagyunk, és ezért ellenséges magatartást tanúsítunk, valamint bírálatunkban csak a hibákat rójuk fel, akkor olyan negatív energiákat vonzunk magunkhoz, melyek nálunk is maradnak, s az épülés helyett saját leépülésünk következhet be. Sokan azt hiszik, hogy ha dühösek, akkor erősebbek is. Ez egyáltalán nem így van, hisz mint már említettük: egyrészt a dühünk által magunkhoz hívott - teremtett - negatív energia nálunk is marad, másrészt a hibát elkövető személy pedig igyekszik megfelelni a hatás-ellenhatás törvényszerűségének, azaz még több hibát követ el, s velünk szemben Ő is ellenséges magatartásformát indukál. Ennek következtében még inkább nem képes megfelelni a követelményeknek, s így önbizalma komoly károsodást szenved. Ezen túl mindkét félnél rengeteg negatív energia szabadul fel, ami a test harmóniájának megbomlásához, s ezt által a fizikai test megbetegedéséhez vezethet. Jó tudni, hogy amikor mások ellen vétünk, végeredményben magunk ellen vétünk, s a mosoly melyet küldünk, mosolyként tér vissza hozzánk!

Általános regenerálódást elősegítő és önbizalom fejlesztő gondolatok

Az alábbi "mondókát" naponta háromszor, háromszor 21 napon keresztül (összesen 63 nap), mondja el úgy, hogy ne csupán csak egy olyan vers legyen melynek elmondása kötelező, hanem mély hittel közvetítve, lelke mélyéből fakadjanak szavai!

1. Gyönyörű új nap áll előttem, melyet örömmel a szívemben köszöntök. Előre örülök feladataimnak, és mindennek, amiben másokkal együtt részem lehet. Isten szeretete tölti be a lelkem, és isteni béke tölti be az elmém.
2. Életem minden pillanatában nyugalmat lelek magamban, mert tudatalattim végtelen bölcsessége óv és irányít. Mosolyommal szeretetet, békét és jóakaratot sugárzom mindenkire.
3. Isten saját tökéletes képére teremtett engem is, és tudatalattim most sejtenként újra teremti testem, egy olyan testet, mely immár kezd teljes mértékben egészségessé válni.
4. Tudatalattim végtelen gyógyereje áramlik át egész valómon. Befedi egész testem, majd látható alakot ölt bennem, mint harmónia, egészség, béke, öröm és szeretet.
5. Isten segít nekem teljesen egészségessé válnom, tudom és érzem, hogy végtelen bölcsességén keresztül észrevétlenül irányít. Örökre Isten kezében vagyok és ez az energia véd és erősít.
6. Létem forrása is véd, és erősít engem. Minden sötét dolgot távol tart tőlem. Fény és szeretet árad szét bennem. Biztonságban vagyok, erős vagyok és saját sorsom isteni erőből táplálkozva irányítom.
7. Könnyedén és örömmel végzek minden munkát és minden feladatot, amit csak meg kell oldanom. Biztosan, szabadon és jól hozok döntéseket. Egész valómat csodálatos harmónia és nyugalom tölti be. Sikeres vagyok, hisz sikerre születtem!
8. Fejem tiszta, jól érzem magam, és boldog vagyok. Érzem a mély, örök kötődést saját magamhoz. Szeretem magam! Ezen túl szeretem minden embertársam, mosolyt adok, és másoktól ugyan ezt tapasztalom.
9. Érzem, hogy napról-napra egészségesebb vagyok, és minden szervem, izmom, minden tagom, minden sejtem harmonikusan működik együtt egymásért. Tudatalattim végtelen bölcsessége friss életerőt küld mindenhová, ahol arra szükség van. Érzem a tökéletes harmóniát és szeretetet, mely átáramlik rajtam, és egészségben tart.
10. Isten segítségével minden problémám könnyen és jól megoldódik. Tudok helyesen és jól cselekedni. Napról napra mindenféle szempontból egyre jobban és jobban vagyok. És ez így van!

---

ÖNBECSÜLÉS

Mivel véleményünk szerint maga az önbecsülés nem igazán mérhető - s egyáltalán nem is megfogható - fogalom, így mindenki kénytelen saját szubjektivitására hagyatkozni önbecsülése mérlegre tételekor. A hétköznapi életben általában igen egyszerű módon rendezzük le mások önbecslésére vonatkozó mondandónkat: "XY-nak nincs önbecsülése!" vagy "XY-nak túl alacsony az önbecsülése!" illetve "XY önbecsülése kialakításakor túl magasra helyezte a lécet!". Az ilyen, illetve az ehhez hasonló megnyilatkozások egyáltalán nem is biztos, hogy közvetlenül magáról az önbecsülésről szólnak, mivel az ugye elképzelhetetlen, hogy: pl. XY-nak egyáltalán ne lenne önbecsülése. E megnyilatkozásokkal leginkább az illető erkölcsi, illetve morális cselekedetein keresztül megnyilvánuló tevékenységét értékeljük. Az is igaz, hogy ez adott esetben akár az önbecsülés meghatározó mércéje is lehet, ugyanis bizonyos szélsőséges cselekedeteink végrehajtását, esetleg azok szóban való megnyilvánulását önbecsülésünk mércéje erősen korlátozhatja.

Úgy gondoljuk, hogy az önbecsülés az egy olyan, a személyiséggel szorosan összefüggő fogalom, melyet mindenki a saját önértékelései kapcsán nyert tapasztalatai alapján alakított ki. Ennek igen komoly hatása van a közvetlen emberi környezetére is. E hatás lehet jótékony jellegű, de sok esetben találkozhatunk ennek ellenkezőjével a kártékonnyal; ugyanis azok az emberek kik túlzott önbizalomhiányban szenvednek nemcsak saját egészségüket, hanem ártalmas energiaközlésükkel környezetüket is egyaránt rombolni képesek. Ezeket az embereket az átlagosnál gyakrabban érik csalódások-kudarcok, mivel hihetetlen módon vonzzák a negatív energiákat. Azon túl, hogy az átlagosnál több kudarccal kell megharcolniuk, e kudarcokat sokkal intenzívebben élik meg mint más társaik, mivel sokkal több - még be nem gyógyult - egyéb sérelemmel is rendelkeznek.

Az önbecsülés kialakítása - az alapreflexek létrejötte - gyakorlatilag már az aránylag korai gyermekkorban (a 6, de max. a 10 éves korig) megtörténik, és egyes szakemberek szerint mindenféleképpen feltételes reflexé válik. Ha elfogadjuk e szakvéleményt, akkor azt is könnyű belátnunk, hogy e reflexek bizonyos határok között alakíthatók, módosíthatók ugyan, de reflexről lévén szó, teljes mértékben nem számolhatók fel, és nem tüntethetők el. Viszont e vélemény kapcsán az is könnyen belátható, hogy az önbecsülés helyes megalapozásában mekkora szerepe van azoknak, kik e kort megelőzően a gyermekekkel foglalkoznak. Az említett gyermekkorban még általában az ego az uralkodó (ego-központúság), ezért ha a gyermeket valamilyen számára kellemetlen lelki behatás éri, akkor úgy gondolja, hogy e számára igen kellemetlen behatásnak Ő maga az okozója. Ha tehát a behatásra adott reakciója után nem közöljük vele haladéktalanul, hogy e behatás nem az Ő hibájának következménye, akkor az úgy vésődik be (reflex szerűen), mintha az, az Ő vélt hibájának egyenes következménye lenne. E téves rögzüléseket nagyban elősegíthetik, pl. az alábbi gyakorlatilag ártatlannak tűnő kijelentések is, melyek valójában nem mások, mint értékelések: "Rossz voltál, nem is szeretlek!", "Elárultál!", "Sosem leszel rá képes!", "Látod, mit tettél!", "Nem érdemled meg, hogy szeresselek!", s végül talán egy klasszikus: "A szép kezeddel fogd a tollat!"

A megoldás - talán feloldás - lehetőségei

Elsősorban nem árt leszögeznünk, hogy véleményünk szerint felnőtt korban a feloldás folyamata igen hosszú is lehet, tehát sok türelemre és kitartásra lesz szükség. Nem szabad, és nem is lehet túl gyorsan haladni, mindenre rá kell szánni a megfelelő mennyiségű időt, s mindenféleképpen be kell tartani a fokozatosság elvét. Ellenpéldaként azért megemlíthetjük, hogy ha egészen kis gyermekeknél figyeljük meg a lelki problémák gyógyulásának folyamatát, a sérülések okozta sokk feloldását, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy náluk ez akár percek alatt is végbe mehet. Ugyanis számukra teljes mértékben természetes az, hogy ha bánatuk van, akkor sírnak, ha fáj valamijük, akkor üvöltenek, visítanak, azaz képesek szabadon kifejezni érzelmeiket, s lelki gyógyulásuk bizonyítékaként pár perccel később már önfeledten játszanak. Mi felnőttek pedig igyekszünk kellemetlen érzéseinket, bánatunkat a külvilág elől minél jobban elrejteni, azaz viselkedünk, s adott esetben évekig hordozzuk sérüléseinket. Így meg sem tanultuk, tanulhattuk, hogy hogyan is tudnánk a megfelelő időben és helyen, a megfelelő módon e negatív érzelmeinket elengedni, még mielőtt azok jelentősebb károkat okozhatnának személyiségünkben. A gyermekek - fentebb ismertetett - csodálatosan gyors lelki gyógyulásaiból azt a következtetést is levonhatjuk, hogy adott esetben a feloldáshoz még felnőttkorban is elegendőnek bizonyulhat, egy-két könnycsepp, illetve egy kiadós sírás, hisz ezek tiszta, őszinte érzelmekből fakadnak, s mint láthattuk; gyógyító hatásuk elvitathatatlan.

Első lépésként talán nem ártana megvizsgálnunk, hogy valós alapokon nyugszik-e az önbecsülésünket nem túl magasra értékelő véleményünk. A következő - a teljességre egyáltalán nem törekvő - felsorolás összefoglalja az általunk talán legfontosabbnak tartott tüneteket:

• a magammal kapcsolatos gondolataim általában negatív beállítottságúak, pl.: csak egy bolond szerethet meg engem, vagy: nincs bennem semmi emberi, stb.
• vita nélkül elfogadom minden általam - lelkiekben - erősebbnek ítélt személy véleményét, döntését.
• gyakorlatilag minden olyan személynek alárendelem magam, kitől elismerést várok, vagy: bárkit magam elé helyezek, ha ezzel elismerést, megbecsülést válthatok ki.
• nem szeretem az ún. sikeres embereket! Nekik miért sikerül? Hogyan lehetne sikertelenné tenni őket? Ez ugye megegyezik az: "Akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is!" "klasszikussal".
• úgy látom, hogy körülöttem mindenki boldog, csak nekem nem sikerül azzá lennem.

Mivel tapasztalataink szerint úgy 8 éves kor alatt nem igazán lehet negatív gondolkodású gyermekkel találkozni, így ismételten szükséges megerősítenünk azon véleményünket, hogy az önbecsülés alapjai a korai gyermekkorban ragadnak meg. Ennek kapcsán azt is érdemes megfigyelni, hogy az iskolakezdés utáni egy-két éven belül mekkora minőségi - és egyáltalán nem pozitív irányú - változás áll be a gyermek önbecsülésében, s ez nem csak az iskolai nevelés eredménye, mint szülőknek ebben - nem kis mértékben de - nekünk is részünk van. Talán - a teljesség igénye nélkül - pár példán keresztül ismerkedjünk meg e nem éppen építő jellegű, de jellemző szülői megnyilatkozásokkal:

• több testvér esetében a többiek - de minimum egy - vele szembeni előtérbe helyezése;
• mások előtti bírálat, esetleg nevetségessé tétel;
• más és másfajta beállítottságot elvárni a különböző helyzetekben, azaz mindig az éppen megfelelő - az elvárt - énképet mutatni;
• adottság nélkül irányítani, kényszeríteni, pl.: színtévesztő gyermeket képzőművészeti irányba terelgetni. Klasszikus: botfülű gyermeket hegedűleckékre járatni;
• a gyermek számára előnytelen összehasonlításokat tenni;
• ha a családi tanács nem ad a véleményére, illetve ki sem kérik azt;
• ha túl kevés, vagy ha túl sok szülői, illetve egyéb szabálynak kell megfelelni;
• ha "burokban" tartják.

Az ilyen - vagy ehhez igen hasonló - adottságok között felnőtt gyermek számára a nagybetűs élet csak a megaláztatást és a megalkuvások sorozatát tartogathatja. Előbb vagy utóbb igazi pesszimistává válik, s e miatt úgy öregszik meg, hogy közben a jót észre sem veszi. S ha mégis, akkor azt gyanakodva fogadja, véletlennek tartja, s várja, hogy e kivételes szerencséje mikor ér véget, s ennek törvényszerű bekövetkeztét (negatív teremtés) a: "Na! Nem meg mondtam!" kedvenc mondatával konstatálja. Gyakorlatilag képtelen magabiztosan viselkedni, így nem is várhatja, hogy elismerjék. Elmondhatjuk, hogy versenyképtelen. Úgy gondoljuk, hogy e pár példa jól illusztrálhatja a gyermekkorból hozott sérülések kiváltó okait, s ha összevetjük az alábbi, a felnőttkorban leggyakrabban gondot okozókkal, akkor igen érdekes felfedezést tehetünk:

• az értekezleteken észre sem veszik, hogy Te is ott vagy, s ha mégis, javaslataidat megfontolás nélkül elutasítják, viszont a tiédnél sokkal hiányosabbat figyelemben részesítik;
• igazságtalanul kritizálják legutóbbi tevékenységed, a valószínű ok: az ötlet kizárólag a tiéd volt;
• hiába is kéred, nem kapsz XY.-al azonos (munka)feltételeket, de a mérce azonos lesz;
• nem a képzettségednek megfelelő munkát adják neked, azt az ellenlábasod kapja, akinek egyáltalán nincs meg az ehhez szükséges szakirányú képzettsége;
• ha ruhát vásárolsz semmi sem jó rád, s az eladók furcsa tekintetétől már lassan-lassan ortopédnak érzed magad;
• intimnek szánt gyógyszertári vásárlásod a gyógyszerészek hangos kommentárja kíséri;
• az csap be - csal meg, árul el -, akiben eddig a legjobban megbíztál;
• most is - mint eddig minden esetben - Te tudod meg legutoljára, hogy...

Önök is úgy tapasztalják, hogy a gyermekkori és a felnőtt kori önbecsülésünket romboló okok gyakorlatilag alig-alig térnek el egymástól? A különbség "mindössze" annyi, hogy gyermekkorban a megfelelő önbecsülés kialakulását lassítják, illetve akadályozzák meg, míg felnőtt korban a már meglévő önbecsülést rombolják le különböző mértékben, illetve nem teszik lehetővé a már elvesztett önbecsülés ismételt megszerzését, helyreállítását sem. Ezért mi úgy gondoljuk, hogy az önbecsülés megszerzésének, illetve megtartásának egyik legbiztosabb módja az, ha sem gyermekeinkkel, sem önmagunkkal szemben nem követjük el a fent ismertetett, és tipikusan jellemző hibákat. És ne gondoljuk azt, hogy felnőttek lévén, nálunk már nem alakulhatnak ki, telepedhetnek, illetve gyökeresedhetnek meg, a nem kívánatos reflexek! Egyáltalán nem biztos, hogy önbecsülésünk hiányosságai gyermekkorunkban gyökereznek, de természetesen nem is zárható ki. Ezért ha azt tapasztaljuk, hogy a fent ismertetett jellemző tünetekkel már mi is rendelkezünk, akkor első lépésként mindenféleképpen derítsük ki a kiváltó okot, s ennek birtokában a "Pozitív megerősítések" fejezetben leírtak szerint járjunk el. Az okot feltétlenül derítsük ki, mivel az ebből kialakult reflex csak célzottan, kimondottan e célra készült megerősítéssel oldható fel, - s szerencsés esetben; szüntethető meg.